A MINDENSÉG PEREMÉN

Átsuhan a szél a délután derekán,
meztelen fényeket magával ragad.
Szívemet kínálom, esetleg meg netán,
belemar hajamba és magamra hagy.

Állok a mindenség kék szavú peremén,
jön felém egy csillag, csóktalan vacog.
Énbennem pogány a mámoros szenvedély.
Tánc-tűzben ölelek félvad holnapot.