Gallyként visz a szél

 

Elvették egy játékom,

talán az utolsót,

most fáradtan tervezek

nehéz, nagy koporsót.

 

Némán hidegül bennem

s toporog a szándék,

robog életem fénye

és sok kopott árnyék.

 

A szeretet vajon

mért szédül e világban,

törött gallyként visz a szél,

nem talál már ágban.

 

Ülök magamban, hol

szürke a széles határ,

míg fájón hallgat s ölel

a végtelen magány.