Egy ébredő reggelen

 

A halovány csönd hamvas táncot lejt

a hajnal friss gyöngyein, a félszeg

rét még álmosan ásít, nyújtózik a

felhőtlen ég s belőle a fény előmászik.

Baktatok a korai határban, bóbiskol

a szárán rengetegnyi kalász,

fülemüle töri meg a csöndet és

elénekli legszebb csalogány dalát.

A vézna árok némán görbül a kanyargó

út mellett, követi azt vak, fekete

szívvel, az esti nagy esőtől jócskán

megtellett, most csordultig van vízzel.

Hűvös, mély gödör szakadt peremén

egy öreg eperfa görnyedten pislog,

ágai közt kis fészek, s a fészekben

egy madár apró tojásaival piszmog.

Hanyatlik a szomorú sötétség,

búcsúzva int neki az ébredő,

kedves táj, elmúlik a fáradt éjjel

és színeibe öltözik a kelő világ.

Feleszmél most a szemtelen szél,

csiklandozva szalad a szürke ágakon,

mosolyogva a szép, szelíd reggel, íme,

itt ül már ingben feszülő vállamon.