FELEKYNÉ MUNKÁCSY FLÓRA

(1836-1906)

A Gaidler család Németország egykori wolfenbütteli hercegségéből származott. Munkácsy Flóra nagyapja nyugalmazott osztrák alezredesként Munkácson telepedett le. Abban a városban született 1813. szeptember 12-én fia, Pál (meghalt 1846. május 10-én), aki teológusból lett Munkácsy-Gaidler néven színész, színigazgató. A több nyelven beszélő művelt ifjú verseket, cikkeket is írt, és fordítói tevékenységet folytatott. A rá jellemző alkati tulajdonsága alapján leinkább hősszerelmes szerepkörökben játszott. A legjobb vidéki vándorszínészek közé tartozott. Esztergomban 1836-ban házasságot kötött nagylucsei és bodóbári Mészáros Anna színésznővel (meghalt 1893. augusztus 27-én), és minden valószínűség szerint a munkácsi illetőségű szülők valamilyen színházi truppal vándorolva érkeztek Bajára, ahol megszületett lányuk 1836. április 29-én, akit Gaidler Eufrosina Mária névvel jegyeztek be a belvárosi plébánia megkereszteltek anyakönyvébe a 175. szám alatt. A tanúk özvegy Kubinszka Mária és borsódi Latinovits Béla bajai lakosok voltak. (A keresztségben kapott utónevei helyett később a virágok és tavasz istennőjének nevét használta.)

A színészet hőskorában vándorszínészek között töltötte gyermekkorát, megismerte a Thalia papjainak nélkülözéseit, bajjal, cifra nyomorúsággal teli életét. Már ötéves korában, 1841-1842-ben felléptették szülei Győrben és Pozsonyban, 1843-ban Nagyváradon, Kolozsváron; Szabadkán 1844-1846-ban, Aradon 1847-ben és 1850-1853-ban, Szegeden 1848-ban. Temesváron 1850-1853-ban játszott előbb gyermekszerepekben, majd 13-14 éves korától kezdve szende (naíva) szerepkört is alakított. Fellépéseivel kivívta a közönség tetszését. Egy bécsi nevelőintézetbe küldték szülei, hogy ott tanuljon. Az intézet által rendezett német nyelvű színielőadásokon szerepelt, és sikert aratott. Tekintélyes bécsi személyiségek eredménytelenül próbálták megnyerni a német színjátszás számára. Visszajött Pestre, és 18 éves korában - 1854 őszén - a Nemzeti Színházban szerepelt szép sikerrel. Elismerő fogadtatásban részesült, de egyelőre a színház szerződést nem kötött vele, csak alkalmilag foglalkoztatta a tehetséges színésznőt kisebb szerepekben, fellépésenként 8 forint díjazással. Eleinte sok nehézséggel kellett megbirkóznia, de nem veszítette el reményét és kitartását, mígnem Szigligeti Ede Cigány című népszínművében megkapta Rózsi szerepét. Megjelenítésével megnyerte a közönséget, egy csapásra kedvence lett. Ez a szerep alapozta meg hírnevét.

A XIX. század második felében a legszebb magyar színésznőjének tartották. Gyönyörködtető tulajdonságaival mindenkit lenyűgözött. Lelkes buzgalommal és hevülettel dícsérték arányaiban tökéletes termetét. Úgy jellemezték, hogy mozgása szépségének egyik forrása. Önfeledten beszéltek, írtak lelkéből surgárzó, elfogódottan szerény, ártatlan és szemérmes mosolyáról. Tüzes fekete szemével, kellemes, csengve szóló hangjával, mesterkéletlen, természetes egyéniségével kivívta a sikert.

Nem volt nehéz a Nemzeti Színház már fiatalon ünnepelt tagjának meghódítani a székely származású Feleki (később Feleky) Miklóst (1818-1902), akinek egész életműve a színházzal függött össze, ahhoz kapcsolódott. A Nemzeti Színházban volt 1852-1884 és 1886-1902 között sokoldalú vezető színész, és a színház örökös tagja lett. A pályán 63 évig működött, a főváros jobbparti színházaiban két alkalommal színházigazgatással is megpróbálkozott, több színművet írt és rendezett, fordított franciából és németből, irodalmi tevékenysége kiterjedt színházi témájú cikkekre, továbbá elbeszélések, versek alkotására, de a közéletben is nagy érdemeket szerzett. Feleky Miklós már volt házas, az első felesége Szákfy Amália színésznő volt, akivel 1845-ben kötött házasságot, de hamar elvált. 40 éves, amikor nőül veszi 1858-ban a 22 éves drámai szendét, művésznevén Munkácsi (később Munkácsy) Flórát.

A múlt században akkortájt kezdődött el a magyar színészet polgáriasodása. Az addig jóformán lenézett színész megbecsült tagja kezdett lenni a társadalomnak, biztosabb megélhetést, egyes esetekben jövedelmet is nyújthatott ez a pálya, mert a színházi látogatottság növekedése lehetővé tette anyagi helyzetük javítását. A Nemzeti Színház 1855-ben gázsikra 100 ezer forintot irányzott elő, s ez az összeg folyamatosan nőtt. A legmagasabb színész fizetés - évi 2200 forint - 1859-1860-ban Jókainé Laborfalvi Róza tragikáé volt. A főleg társadalmi színművekben jeleskedő Munkácsy Flóra akkor 2100 forintot kapott. A férfiak közül Egressy Gábor állt az élen - évi 2000 forint javadalommal -, utána Feleky Miklós, az "első szerelmes" következett, évi 1800 forinttal. Három évvel később a két első helyen Jókainé és Felekyné álltak 2730 forinttal, a hat férfi vezéregyéniség közé tartozó Feleky - ugyanúgy mint a társai - 2200 forint fizetést kapott. A Nemzeti Színház színész házaspára ezzel annyit keresett, mint az ország jól fizetett hivatalnokai. Mindezen körülmények mellett életük - és színészi alakításaik - során a megfontolt mértéktartás számtalan jelét adták viselkedésükben. Munkácsy Flóra férje nem volt szép ember, de délceg és férfias külsejű, józan értelmű és megbízható. Az értelmes, művelt és számító Feleky a XIX. század második felének legszebb magyar színésznőjét, "Magyarország legszebb asszonyát" vette nőül, és boldog házasságban élt vele, aki gyermekeinek kitűnő anyja volt. Feleky tiszteletreméltó kort élt meg, gazdaggá vált, de igazán nagy színésszé sohasem.

Munkácsy Flóra tehetsége, házassága révén, és nem utolsósorban érvényesülése érdekében vérbeli színésznőként minden szerepkörben játszott. Pályája kezdetén főleg népszínművekben, énekes szerepekben lépett fel. Elsősorban Szigligeti Ede darabjaiban - aki megteremtette a magyar népszínművet -, így például Cigány Rózsi, Lelenc Julcsa szerepében. Vígjátéki alkításai közül pedig legemlékezetesebb a uralom Ilonja a Fenn az ernyő, nincsen kas Gizellája volt, továbbá Abonyi Lajos A betyár kendője című darabjában Örzse megformálása. Ezekben a színművekben kiválóvá tette őt keresetlen egyszerűségű játéka.

Klasszikus és társadalmi színművek hősnőit is megformálta, a romantikus leányszerepek érzelmes alakítója volt.

Feuillet drámáinak hatása alatt írt daraboknak egyik jellemző alakját, a panasz nélkül, némán szenvedő asszonyt alakította leghíresebb szerepeiben. Nagy sikert aratott például Octave Feuillet Egy szegény ifjú történetében Margit; Théodore Barriere A völgy liliomában Henriette; Charlott Birch-Pfeiffer Szerencse gyermekében Hermance szerepében, valamint Eugéne Scribe - Ernst Legouvé Lecouvreur Adrienne című darabjában.

Remekül alakította még Hugó Károly Báró és bankár című darabjában Adél; Victorien Sardou A Benoiton-családjában Mártha, és a Haza című munkájában Dolores; Dobsa Lajos IV. László című művében Ayda; Eduard Banerfeld A társaságból színművében Magda; Heinrich Laube Essex grófjából pedig Rutland grófnő szerepét.

A szende szerepkörből az anyaira tért át, és pályája későbbi szakaszában tragikai szerepeket is játszott. A drámai alakok megformálásához azonban hiányzott játékából a tragikai erő, a szenvedélyes hév, amit az akkori színjátszási stílus megkövetelt. Kiemelkedőbb szerepei voltak Katona József Bánk bán drámájának Melindája; William Shakespeare Rómeó és Júlia tragédiájának Júliája, Othellójának Desdemonája és Hamlet, dán királyfi című művének Ophéliája. Ezen kívül Fridrich Schiller Stuart Mária tragédiájának címszerepe, az Orleans-i szűz Sorel Ágnese, valamint az Ármány és szerelem szomorújátékban Miller Lujza alakítása.

Számtalan szerepe közül meg kell említenünk még a következőket: Bernickné (Ibsen: A társadalom támaszai); Desvarennesné, (Georges Ohnet: Serge Panine); Auguszta, (Hermann Sudermann: Otthon); Gauthier Margit (Ifj. Alexander Dumas: A kaméliás hölgy); Donna Diana (Don Coloretto: Donna Diana); valamint Lívia (Tóth József: Tarquinok és Brutusok).

A magyar romantika óriása, Jókai Mór róla mintázta meg Mayer Fannyt az Egy magyar nábob című regényében, amelyből Hevesi Sándor később megteremtette a színpadi változatot. De megmintázta ezerarcú színészként és hétköznapi asszonyként számtalan festő, szobrász és grafikus, mint például Barabás Miklós, Cziegler Klára, Grund Vilmos, Jókainé Laborfalvi Róza és Bognár Vilma közösen, Kassai Vidor, Lotz Károly, Marastoni József, Mayerhofer Theodor, Maszákné Barabás Ilona, Pollák Zsigmond, Rohn Alajos, Stróbl Alajos, Tábor János, Thán Mór és mások. Kőnyomatú arcképei és színpadi képei többször megjelentek lapokban. Például a Képes Újságban, a Családi Körben, a Képes Családi Lapokban, a Hölgyfutárban, a Magyarország és a Nagyvilágban, a Nemzetben, a Naplóban, az Egyetértésben, a Pesti Hírlapban, a Budapesti Színházi Közlönyben, az Abauj-Kassai Közlönyben stb. A róla készült többi alkotás különböző könyvekben, lexikonokban jelent meg, és gyűjtemények őrzik.

Pályájáról és külföldi utazásairól újságcikkeket írt. Külföldi csevegések címmel tárcája a Fővárosi Lapokban (1867. 198. és 199. szám.) jelent meg. Töredékeket közölt naplójából Az én első fölléptem címmel, mely a Szegedi Napló 1884. évi 64. számában látott napvilágot. Első fölléptem a Nemzeti Színházban írása pedig a Szellemi Életben 1892-ben jelent meg.

Színészi pályája 25. éves jubileumát 1882. november 24-én ünnepelték Budapesten, és 1901-ben nyugdíjba vonult, amikor művészi érdemeiért a király koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Utoljára a Várszínházban lépett fel 1902. február 6-án. Budapesten 1906. október 1-jén halt meg.

Mindig egy kicsit bajainak érezte magát. Több vidéki körútja alkalmával úgy jött el szülővárosába, mint aki hazajött. Bajai szerepléseit a hírneves hazaiaknak kijáró érdeklődéssel kísérték földijei. Már a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben a városunkban játszó társulatok igazgatói rendszeresítették azt a szokást, hogy a főváros kedvelt színészgárdájából válogatva, azok felléptetésével élénkítik a színházi évadot. A Nemzeti Színház művészei is megfordultak városunkban. Baja szülötte, Felekyné asszony 1881. március 19-én Schiller Stuart Mária drámájának címszerepében lépett fel. A közönség a az előadás közben is szabad folyást engedett tetszésnyilvánításainak, és minden felvonás után zajosan a függöny elé hívta. Férje - Feleky Miklós - még aznap az esti hajóval Bajára jött annak érdekében, hogy nejével együtt is szerepeljenek, mert hisz a Feleky-pár hazánk minden színpadán szívesen látott vendég volt. Március 20-án Dumas Idegen nő című színművében férje is közreműködött. A két főszerepet - Clarksonnét és Clarksont - alakította a színész házaspár. A következő napon Scribe Egy pohár víz című vígjátékában Felekyné Marlborough hercegnőt játszotta. Az előadás után tiszteletükre társas vacsorát rendeztek a Bárány Szállóban, ahol Felekyné is lakott, mert a következő napon férje már visszautazott Budapestre. Március 22-én Dumas A szerelem gyermek (Törvénytelen fiú) előadásáért kapott tiszteletdíját a művésznő felajánlotta földije, Tóth Kálmán költő számára emelendő emlékszobor javára. Beküldte a Bajai Közlöny szerkesztőségének, hogy juttassák el a Tóth Kálmán Szoborbizottsághoz. Az előadás után dr. Hauser Mór, a város polgármestere gyönyörű koszorút nyújtott át, amelynek szalagjára ezt írták: "A nagy művésznőnek - elismerése és tisztelete jeléül: szülővárosa."

Március 24-én került sor búcsúfellépésére - egyúttal jutalomjátékára -, amikor Scribe A cárnő című színművében játszott. Erről a Bajai Közlöny 1891. március 27-én így emlékezett meg: "Felekiné asszony csütörtökön fejezte be bajai vendégjátékát. Búcsúfellépteül Scribe kitűnő drámáját: "A czárnő" -t választá, melynek czímszerepét a nemzeti színház kitűnő művésznője páratlan sikerrel alakítá. Amily mély csend uralkodott előadás közben, oly zajosak voltak a tetszésnyilatkozatok, midőn a függöny legördült. Az elragadott közönség egész virágzáporral halmozta el Felekinét; a "nemzeti kaszinó" gyönyörű koszorúval tisztelte meg, megjelenésekor azonfelül szép babérkoszorú hullott a művésznő lábaihoz."

Az ország legkiválóbb színházának, a Nemzeti Színháznak második nemzedékéhez tartozott. Az alapító tagok mellé, az újak közé sorakozott fel. A múlt század legjobb színésznői között volt a helye. Büszkén valljuk földinket magunkénak.