DONÁTH GYULA

(1849-1944)

Az európai hírű orvosprofesszor apja, Donáth Ábrahám kiskereskedő volt, anyja divatárus. Szülei az egykor Fő utca (ma Szabadság utca) 369. számú házban laktak. Szorgalmas, szerény és vallásos emberek voltak, két fiúgyermeküket nevelték. Öccse - Móric - érettségi vizsgája után tüdővészben meghalt. A szülők példája nagy hatással volt Donáth Gyulára, aki Baján született 1849. december 23-án. Itt ringott bölcsője, és innen indult el magas ívelésű pályájának útjára, melynek eredményeként a tudományos élet megbecsült tagja lett.

Gyermek- és ifjúkora nagy részét városunkban töltötte, orvosi gyakorlatot is folytatott Baján. Még kilencven éves kora után is eszébe jutottak nagy gyermekkori élményei. Jól emlékezett arra, hogy apja két és fél évesen elvitte az akkor közelükben lakó, kulai születésű, később Pesten hírnevessé vált Jakobey Károly festőhöz. Ott elaludt, de a művész így is elkészítette olajportréját. A másik élménye az volt, amikor a várost meglátogatta "Vojvodina" helytartója. Kivonultatták üdvözlésére az elemistákat is. Új cipője még nem készült el, a foltozottban ment az ünnepélyre, ezért kétségbeesetten sírni kezdett, hiába vigasztalták. Igaz, a "zsivió"-zó tömegből senki sem nézte cipőjét, még a négylovas hintón előtte elvonuló "Gubernátor" (kormányzó) sem, így megnyugodva sírva-nevetett. Még egy gyermekkori élményét nem feledte el sohasem. Azt, hogy másodikos elemista korában a számtanban az osztás mennyi nehézséget és sírást okozott neki.

A "Bajai Katholikus Főgymnasium"-ba az 1860/61-es évtől járt. Kitűnő tanuló volt, korán érett, és az érettségit 1867. július 17- 18- 19-én kitűnő eredménnyel tette le. A gimnáziumi tanárok közül leginkább magyartanárát, Babics Kálmánt, valamint Mendlik Ferencet, a matematika-fizika tanárát - aki ezt a tantárgyat megszerettette vele - és Bándl Jánost kedvelte, aki a német nyelvet tanította. Tanulótársai közül legjobb barátja az ugyancsak bajai születésű, kitűnő rendű Schulhoff Lipót volt, aki később híres csillagász lett Párizsban, s akivel haláláig levelezett.

Orvosnak készült. Gőzhajón indult el Bajáról Pestre anyai rokonságát meglátogatni, majd továbbutazott Bécsbe, ahol 1867-ben beiratkozott az egyetem orvosi fakultására. Itt világhírű orvostanárok tanították, mint például Hebra, a bőrgyógyászat, Brücke, a fiziológia, Hyrtl, az anatómia, valamint Skoda és Oppelzer, a belgyógyászat professzorai. Bécsben egyszerűen élt, gimnazistákat korrepetált. Fűtetlen szobában lakott, meleg ebédre csak kétnaponként tellett. A híres Burg színházat és a világhírű bécsi Operát sem látogathatta, de fiatal volt, sokat tanult és jókedvűen élt.

Orvostanhallgatóként Schneider tanár mellett vegytannal is foglalkozott, aki - amikor az innsbrucki egyetemen az orvos-kémiai tanszék asszisztensi állása megüresedett - Maly professzor mellé asszisztensnek ajánlotta. Így a negyedéves medikus 1871-től már évi 600 forintos fizetéssel tanulhatott tovább, és dolgozhatott a professzor mellett. Két évig volt Innsbruckban, ahol gyakran tett hegyi túrákat. Egy ilyen alkalommal életveszélybe is került. Sokat tartózkodott a tiroli parasztok és hegyi pásztorok között, megismerkedett életükkel. A nyári szünetekben már európai utazásaira is tellett. A kisvárosban az egyetemi élet a tanárok, asszisztensek és a diákok között bensőséges volt, sok barátot szerzett. Orvosdoktori oklevelet 1873-ban kapott Innsbruckban. Amikor Maly professzor a grazi műegyetem vegyészeti tanszékére került, Schneider, a kémia professzora maga mellé hívta 1874-ben Bécsbe, ahol az egyetem első vegyészeti tanszékének asszisztense lett. A megfelelő viszonyok hiánya miatt 1876-tól ismét Grazba ment Maly professzor mellé laboratórium-vezetőnek. Itt docensi kinevezést szerzett, és a műegyetemen 1877-ben, 28 éves korában, az általános fizika és kémia magántanári címet szerezte meg. Vegyészeti működése idején sem szűnt meg érdeklődése az orvosi témák iránt, különösen a szemészet és a sebészet érdekelte.

Az 1877-78. évi orosz-török háború idején elfogadta a török kormánytól a műtő-törzsorvosi állást, hogy orvosi tapasztalatait bővítse. Drinápolyba helyezték, ahol három hét után már nem akarta látni a felakasztott bolgár forradalmárokat, így a frontra helyezését kérte. A Sipka-szoros alján fekvő Kazanlikba, a híres rózsaolaj-termelő városba került. Itt a sebészeti kórházakat vezette, ahol betegei "babain" (apánk) elnevezéssel tisztelték meg, hiszen a sebesülteken igyekezett segíteni. Az oroszok 1878 januárjának elején a nagy hidegben a Magas-Balkán hegység három szorosán át nyomultak le. Donáth - mint parlamenter - két kollégájával, fehér zászlóval ment az előőrs elé, és átadta a várost a győztes oroszoknak. Az orosz sebesülteket is a városba hozatta és ellátta. Később a drinápolyi kórházakban és a Boszporusz-parti magaslatokon táborozó katonaságnál teljesített még egy ideig szolgálatot. Tifuszgyanús láza miatt halálhírét keltették, a Neue Freie Presse is megírta, kiemelve orvosi érdemeit. A gyógyításban elért kiváló eredményeiért a törökök a háború után Bajára küldték számára a Medzsidje-rend hadiérme kitüntetést.

A Bajai Közlöny 1878. október 2., 6. és 10. számaiban közölte A táncoló dervisek Konstantinápolyban című tárcáját. Ebben leírta, hogy az európai városrésznek, a "Perá"-nak főutcáján van az úgynevezett "Tekie", azaz a táncoló dervisek zárdája. A legmagasabb és legbefolyásosabb rendek egyike, ahol hetente kétszer vallásos táncokkal istentiszteleteket tartanak. Rendkívül szuggesztíven elevenítette meg ezt a vallásgyakorlati módot, összehasonlítva más népek vallási tánckultuszaival.

Idős szüleinek kívánságára a háború után Baján folytatott orvosi gyakorlatot 1879-1883 között. Rendelője és lakása a Kölcsey utcában, a régi honvédlaktanyával szemben volt. Nem vállalt háziorvosi állást, nem akart orvoskollégáival konkurrálni. Szabadidejében többnyire anyja konyhájában tudományos kutatásokkal foglalkozott. Állatkísérleteinél egy, a házban lakó hölgy is segédkezett. Ilyen volt például a chininből származó chinoin lázcsillapító hatásának vizsgálata. Az erre vonatkozó közléseket megjelentette, és egy szemészeti cikket is írt bajai tartózkodása alatt. Bajáról 1881-ben Londonba utazott, egy nemzetközi orvosi kongresszusra, ahol a vegyi alkat és fiziológia hatásáról tartott előadást. Baja városa megtisztelte egy életmentési díszokmánnyal is, mert a szomszédságában lévő épületfa üzletben kiütött tűznél részt vett a mentésben. Az üzlet angol tulajdonosánál orvosként is működött. A tűzesetnél berohant a házba, és az ott maradt lánykát kimentette az ablakon, az ekkor szerzett zúzódásai miatt hat hétig gipszkötést viselt.

Apja 1882-ben meghalt, anyja Budára költözött. Ezután külföldre utazott ideggyógyászati tanulmányútra. Berlinben egy évet dolgozott C. Westphal ideg- és elmeklinikáján, emellett Helmholtz fizikai, Dubois-Reymond fiziológiai és Virchow kórbonctani laboratóriumaiban is tevékenykedett. Párizsban ezután még hat hetet töltött Charcot klinikáján a Salpentieren.

Amikor 1885-ben hazajött, Budapesten telepedett le, és ideg- és elmeorvosi gyakorlatot folytatott. Megbízták az Általános Munkás Betegsegélyező Pénztár ideglaboratóriumának vezetésével, majd felkérésre 1896-ban berendezte és vezette a Szent Rókus Kórház ideglaboratóriumát és az általa létesített első magyarországi röntgenlaboratóriumot. A Szent István Kórház idegosztályának főorvosává 1902-ben nevezték ki. Megnyerte a New York állam Craig-Colony nemzetközi jutalomdíját az epilepszia területén végzett kutatásaiért. Felvették 1903-ban a Good Templar-rendbe (az alkoholizmus leküzdésére 1851-ben New-Yorkban alakult egyesületbe), ahol vezető szerepet töltött be az alkoholellenes mozgalomban. Az absztinens orvosok egyesületének megalakulása óta elnöke volt.

Még 1893-ban, a budapesti egyetemen a villamoskezelés, később az ideg- és kórtan magántanára lett. Az ideggyógyászat rendkívüli egyetemi tanára címet 1908-ban kapta meg. Amszterdamban 1909-ben részt vett az epilepszia tanulmányozását és leküzdését szolgáló nemzetközi liga megalakításában. Az első világháború alatt jelentkezett hadi szolgálatra. Az Auguszta barakk-kórház idegosztályának vezetőjévé osztották be. A kommün idején vezette egy fiatal, lelkes orvos által az ifjúság számára alapított English Medico-psychological Laboratory néven működő laboratóriumot és tanintézetet, amely biztosította magának az angol High Comissioner védnökségét.

Az általa 1890-ben alapított és havonta megjelenő Klinikai Füzetek című orvosi folyóiratot 12 éven át szerkesztette. Az Epilepsia című nemzetközi folyóiratot 1909-ben alapította, s 1914-ig szerkesztette, mely francia, angol és német nyelven jelent meg, egyszersmind főszerkesztője volt a Pester Medizinch Chirurgische Pressének.

Tudományos működése igen sokoldalú volt, amelyről számot adni szinte lehetetlen, változatos gazdagsággal ölelte fel az orvostudomány majdnem minden ágát. A neurológián és a pszichiátrián kívül érdekelte a belgyógyászat, a sebészet, a bakterológa, a kemoterápia, a gyógyszertan, a közegészségtan. Különös érdeklődéssel fordult a szociális orvosi feladatok felé, megteremtője volt a magyarországi alkoholellenes mozgalomnak, írt társadalomtudományi témájú tanulmányokat és kritikákat is. Természettudományi, szérumtani és pszichológiai dolgozatainak száma 350, a népszerű tudományos cikkeké 230. Megjelent írásainak száma meghaladja a hétszázat, amelyek magyar, német, francia, angol és amerikai folyóiratokban jelentek meg.

A tudós orvos későn nősült, 1899. november 23-án vette feleségül Singer Zsófiát, akit családjának kezelése alkalmával ismert meg, és akivel 36 évig élt boldog házasságban.

Szülővárosáról soha nem feledkezett meg, bajai betegeit - akik hozzá kerültek - mindig előnyben részesítette.

Határainkon túl is tisztelettel emlegették nevét. Munkáját és hivatását lobogó lelkesedéssel és töretlen munkabírással végezte. Mosolygó derű és meleg szív jellemezte a magas kort megért tudóst. Még harmincéves sem volt, és halálhírét keltették. Igaza lett a magyar közmondásnak: "Sokáig él, kinek halálhírét költik", mert 1944. április 11-én halt meg Budapesten, 95 éves korában.